A dolog pár napos már, de funny, leírom: az egész úgy kezdődött, hogy estefelé kiugrottam még buszbérletet venni, kocsival természetesen, és az elárusító hely mögötti parkolót vettem igénybe. Idáig volt a történet egyszerű, ugyanis az gépsárkány - de nevezzük csak fostaligának ezentúl - leállításakor kaki került a palacsintába. Nevesen nemhogy nem sikerült leállítanom az autót, de el sem fordult a kulcs az indító zárjában. Doki agyas, de főleg erős is. Rángatás, édesanyák, és más felmenők emlegetése, további rángatás, nénikék emlegetése, cibálás, nagyszülők érintőleges megemlítése, és már le is állt az autó, kezemben a kulcs... és azon zárbetét! Jesszokééé! Újabb anyázás, alkatrész forgatása jobbra-balra, fel-le, óvatos izgatás, nézelődés, kulcs ki, zár be a helyére, kulcs óvatosan be, kotyogtatás, miegymás, autó pöccre indul. Leállít, kulcs ki, kulcs be, újra indul. Egy csendes "ecsémdekurvajóvagyok" megeresztése, majd kiugrás az autóból, és irány a bérletes. Bal váll fölött központizár, laza, fiatalos bekattintása a távirányítóval, ééééés szól a riasztóóó. Ehhe-ehhe. Visszaléptem a rozsdaboglyához, újra nyomtam a gombot, és megint, és megint... A zár ki-be, ki-be... de a riasztó az pillanatnyi megingás nélkül nyomta tovább. Pár perc telt el, mire megjelentek a rend éber sünjei. Segíthetünk? tették fel az örök kérdést. Hogyne, ha eltüntök, hogy száradtatok volna anyátok hajába... Igen kitalálhatjátok, nem volt nálam forgalmi, szól a riasztó, belül lóg az indítózár betétje. Mi kell még? Humorérzék óra a rendőrszakközépbe! Na végülis egy szóbeli fenyítéssel megúsztam, és esküdni mernék, hogy röhögtek a biztosurak, mikor elhajtottak. De örök emlék marad, és nem, esküszöm többet nem hagyom otthon a forgalmit.